Mindfulness Challenge #5 – Yoga Makes Me Feel …

Ezen a héten egy instagram kihívást ajánlok figyelmetekbe. Igaz, már néhány napja elkezdődött, és láthattátok ehhez kapcsolódó bejegyzéseimet a közösségi oldalakon, de most kicsit részletesebben is kifejtem.

Egy kedves jóga oktató ismerősöm Japánból ajánlotta a figyelmembe a játékot, hogy végre nem egy felszínes, nehéznek tűnő látványos pózokból álló üres challenge, hanem valójában van mögötte tartalom is. Erre már én is felfigyeltem. A pályázat címét olvasva “így érzem magam a jógától” egyből elgondolkodtatott. Azt már rég óta tudom, hogy jól érzem magam tőle. Na de mit is takar ez a “jó érzés”? Nyugodt, nyitott, erős, vidám, érzelmes, lassú, vagy ép felpörgető? Hogyan befojásolja a jóga rendszeres gyakorlása az érzelmeinket, gondolatainkat, viselkedésüket? Még sose próbáltam meg szavakba önteni. A képaláírásokhoz azonban egy-egy megfogalmazott érzelem, gondolat is hozzá tartozik. Így a képek kiválasztása és a nap mint nap kiszabott témakör elgondolkodtatott és új dolgokra ébresztett rá. És ezért hálás vagyok a #YogaMakesMeFeel challange kiíróinak! Namastae!

De mi is ez a challenge …

7 nap, 7 érzelem, 7 fotó – és sajnos a közösségi médiában elkerülhetetlen kedveslések, követések és hashtagek…

Minden napra keress vagy készíts egy jógázással kapcsolatos képet arról a pózról, ami az adott érzelmet váltja ki belőled. A képet megoszthatod az instagramon vagy a Facebookon a #YogaMakesMeFeel #yogagohu #mindfulnesschallange hashtagekkel vagy akár itt a blogon is hozzászólás képében. Kellemes megfigyelést és kutakodás az érzelmeid tengerében, remélem téged is segít utadon ez a kis játék.

A napi érzelmek, kifejetzések pedig a következőek:

1. Nap: a jógától ERŐSNEK érzem magamat

2. Nap: a jógától VARÁSZLATOSNAK érzem magamat

3. Nap: a jógától MOTIVÁLT leszek

4. Nap: a jógától NYUGODT leszek

5. Nap: a jóga JÁTÉKOSSÁ tesz

6. Nap: a jóga BÁTORSÁGRA tanít

7. Nap: a yogi választása: osszd meg velünk, milyen hatással van az érzelmeidre a jóga

Mindfulness challenge #4 – beszámoló

Ezen a héten két értékeléssel, beszámolóval tartozom nektek.

A telefon meditáció, miután lecseréltem a háttérképet, működött. Ráadásul igazán élesben ki tudtam próbálni, ugyanis nem volt könnyű a hetem, el kellett intéznem néhány kellemetlen telefonhívást. Be kell hogy valljam: tényleg segít a lélegezz! módszer. Higgadtan át tudtam gondolni a szituációt, sőt egy esetben megmentettem magam körülbelül harmincezer forintnyi extra teher megfizetésétől. Mindezt nagyobb idegeskedés, “elborult agy” nélkül sikerült. Igazán hálás vagyok a jóga és a mindfulness tudományának, hogy ha apró lépésekben is, de végig kísérik és segítik mindennapjaimat.

A mindfulness challenge #4 – A jelen felfedezése játék számomra már nem új, és őszintén bevallva ilyen környezetben élve (a nyári Balaton) nem is nehéz. A természet nap, mint nap megörvendeteztet csodákkal, de a kerékpár út véletlen találkozásai vagy a közeli fesztiválról beszűrődő örömzenélő akusztikus zenekar is olyan pillanatok, amiket vétek nem a maguk teljessségében megélni. És nem is lehet máshogy, mert magukkal ragadnak.

Igazi Slow Life ez, és mégis rohan az idő, pörögnek az események de rengeteg mindenre jut idő. Mindezt hogyan? Sokszor elmerengek a nap végén, hogy ez mind tényleg ma történt velem? Hát nem csak 24 órából áll a nap? Vagy csal az ébresztő órám és nem is 8 órát alszom naponta hanem csak 4-et? De minél régebb óra ebben a helyzetben élek, egyre jobban elhiszem, hogy igen is, ez lehetséges! Hogy mi az oka? Talán a tévé és a számítógép mellőzése? Vagy az okostelefon tudatos háttérbe szorítása? Az feladatokra szánt szigorú időkorlát, ami megóv a fölösleges “túlóráktól”? A reggeli meditációk koncentrációra gyakorolt jótékony hatása? Valószínűleg mindezek együtt.

Ezekre a kérdésekre és még sok másra keresem a választ itt a yogago blogban is, és remélem idővel nem csak saját tapasztalataimmal, felvetéseimmel, de tényszerű tudásommal is segíthetem az életviteleteket!

Mindfulness Challenge #4 – a JELEN felfedezése

Az elmúlt hetekben apró mindfulness feladatokkal ismerkedhettetek meg, most pedig együtt felfedezzük a jelent. Ahogy a már elcsépelt buddhista idézet is mondja:

“A múlt véget ért, a jövő még nem jött el.”

Mikor először olvastam ezt a mondatot szíven ütött. Jééé! Tényleg! Milyen egyszerű ez . . . Na de akkor miért játszadozik velem az elmém? Mire föl a sok sok álmodozás, rágódás a múlton vagy a távoli jövő tervezgetése? Rossz dolgok lennének ezek? Nem, az nem lehet. Hát akkor?

Mielőtt személyes tapasztalataimból és olvasmány élményeimből kifejteném erre a választ, egy kis játékra hívnálak Benneteket:

Minden nap szánj 5-10 percet arra, hogy legyél. Itt és most. Jelen. Csak figyelj, észlelj és legyél.

Mindezt hogyan lehet véghez vinni?

  • Adj magadnak egy kis időt telefon, internet és teendők nélkül. Kérd meg. A körülötted levő embereket, hogy most 10 percig ne zavarjanak.
  • Válassz egy számodra érdekes helyszínt: ez lehet a csendes nyári kert, az iroda menzája vagy akár egy forgalmas kereszteződés is.
  • Nyugtasd meg a szervezetedet és figyeld a légzésed. Nem kell mély meditációba zuhanni, csak kicsit lassulj le.
  • Kezdd el figyelni a környezetedet: mi történik éppen most?
  • Majd ha kezd elkalandozni a figyelmet válts nézőpontot és figyeld meg: milyen hatással van ez rád?
  • A megfigyeléseidről készíthetsz jegyzetet, skicceket de fel is veheted a gondolataidat, ha szeretnéd.

Remélem tetszik az e heti játék, és sok örömötöket lelitek Benne!

#3 – újratöltve

Sziasztok!

Hogy vagytok? Kinek hogy sikerült a telefon meditáció?

Én bevallom nem sokszor jutott eszembe, hogy kicsit lelassítsak telefonálás előtt, közben. Nem telefonálok sokat, tényleg csak akkor tárcsázom, ha valamit el kell intézni, de akkor az fontos. És ha fontos, el vagyok foglalva az adott témával, arra figyelek. Ennek is megvan a jó oldala, koncentrálok, egy dologra figyelek de sajnos nem mindig jó érzésekkel, nyugodtan veszem fel a telefont. A héten volt például néhány kellemetlen hívásom, elintézednő, tisztázandó dolgok – ami előtt igen is kellett volna az a néhány légvétel, higgadtság, nyugodtság. Ha így tettem volna, lehet hogy kevesebb stresszel oldom meg a feladatokat.

Úgyhogy személy szerint ismétlésre ítélem magamat. Mondhatnám megbuktam a feladatból, de ez túl erős fogalom, főleg hogy élvezem a feladatok gyakorlását, kitalálását és előkészületeit.

Most lecseréltem a telefonom háttérképét, az alábbi az képre, hogy figyelmeztessen minden egyes telefonhívás előtt. Ha szeretnéd, és tetszik használd Te is nyugodtan.Holnap ezzel párhuzamosan jelentkezem egy újabb kihívással – izgalmas hétnek nézünk elébe!

Mindfulnesschallenge #3 – telefon meditáció

Ahogy a várakozás számomra a telefonommal kapcsolatban jelentette a legnagyobb kihívást, az e heti feladat is telefonálással kapcsolatos:

Mikor csörög a telefonod végy három mély levegőt, ez idő alatt figyeld a csengetést és készülj fel a megválaszolására.

Ha a munkád része, hogy gyorsan válaszolj a telefonokra csökkentsd ezt az időt egy tudatos légvételre – a lényeg az, hogy tarts egy kis szünetet és készülj fel a válasz adásra ezzel is megtisztelve a másik felet.

Ellenkezőleg, ha sose csörög a telefonod állíts be egy figyelmeztető jelzést vagy ébresztőt bizonyos időközönként, mondjuk másfél óránként, és ennek a csörgését használd arra, hogy kiszakadj a teendőből amivel éppen foglalkozol és csak lélegezz.

Thich Nhat Hahn a következőt ajánlja: egy légzés kör alatt mondjuk magunkban:

“Listen, listen. This wonderful sound brings me back to my true self.”

/Hallgasd, hallgasd! Ez a csodás hang közelebb hoz engem a valós énemhez./

Ugyan így gyakorolhatod a tudatosságot tárcsázáskor. Mielőtt megérinted a hívás gombot végy három mély lélegzetet. Hasonlóképpen mikor kicsöng és még nem veszik fel gondolj arra, hogy a másik fél is éppen három mély levegőt vesz, hogy feléjszüljön a hívásod fogadására. Ha ez segít, mondhatod magadban: “Ő is éppen lélegzik, és is ezt teszem.”

Manapság mindneki kezében folyton ott a telefon. Hasznos, praktikus találmány, de sajnos veszélyes is: könnyen a rabjaivá válhatunk. Ha túl sokat használjuk, belefeledkezünk és csak úgy elszáll felettünk az idő. Észre sem veszed és egy órát olvasgattál cikkeket, nézegetted mások képeit vagy éppen a következő szintet próbálod elérni a játékban. Még ha telefonálásra is használjuk sokszor csevegünk felesleges, lényegtelen dolgokról, sőt nem is vagyunk tudatában annak, mit mondunk, csak jönnek a szavak megállás nélkül. Ugyan így nem is figyelünk a másikra miről beszél, mert közben ebédet főzünk, e-mailekre válaszolunk vagy csak gyorsan átpörgetjük az instagramot. Igazi multi tasking. Ami a munkában lehet, hogy hasznos, hamarabb végzel bizonyos dolgokkal, de a magán életben tisztelt meg magadat azzal, hogy időt adsz magadnak a dolgokat megélni. Joggal kérdezheted, hogy ez miért jó neked, majd egy másik posztban kifejtem róla a véleményemet – addig pedig adj neki egy esélyt, próbáld ki, és megtudod 😉

Várakozni jó – mindfulnesschallenge #2

Mikor egyetemistaként a kisvárosból felkerültem a nagy Budapestre nem tudtam belőni az utazási időket, így gyakran sokkal korábban értem oda a találkozókra. Ráadásul az újdonsült “pesti barátnőim” mindig késtek. Akkoriban nagyon nehezen viseltem a várakozást – feszült voltam, puffogtam, és haragudtam rájuk (ezért most bocsánatot is kérek Tőletek =) – pedig most utólag belegondolva mennyi érdekességet figyelhettem volna meg a forgalmas nagyvárosi csomópontokban. Sok sok érdekes ember jön-megy, találkozik vagy akár ott éli az életét: dolgozik, netán sajnos ott is lakik. Hogy imádom most az ilyen pillanatokat. Csak jelen lenni és figyelni. Tanulni, ismerkedni, élvezni a kavalkádot.

Mióta vidékre költöztem és csak utazásaim során talákozom ekkora tömeggel, kicsit máshogy élem meg a tömeget, nyüzsgést. Például fél éve mikor Japánban voltam elhűltem Tokió és Oszaka metropoliszaitól. Nem is terveztem sok időt itt tölteni, 3-4nap után mindig tovább álltam egy csendesebb, nyugodtabb helyre. De az a pár nap mindig csodálatos volt. Shibuya és Shinjuku híres kereszteződéseiben 4-5 lámpa váltás után keltem csak át a túloldalra. Az oszakai Umedában pedig 4 órát töltöttem el csak úgy, annak ellenére hogy előtte a buszon bújtam a Lonley Planatet hogy mivel is töltsem meg az átszállások közötti időt. De mikor megérkeztem, nem mentem sehová. Csak jöttem – mentem, figyeltem az embereket és ott voltam. Jó helyen, Japánban a bolygó másik felén és várakoztam.

Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy várakozni igen is jó dolog. Előtte is olvastam róla különböző mindfulness könyvekben, cikkekben, és próbáltam is gyakorolni, de ott tudatosodott bennem igazán, hogy mit is jelent ez. Azóta akár hányszor várok például hogy a telefonom betöltsön nem arra gondolok, hogy újat kéne venni – pedig már igazán öregszik szegényke – hanem kihasználom az időt a mindfulness gyakorlására. Holnap ezzel kapcsolódik az új challenge is, melyet a következő posztban olvashattok.

Nektek hogyan telt ez a hét? Ki várakozott? Mennyit? Milyen körülmények között? Kíváncsian várom a történeteiteket, tapasztalataitokat, véleményeteket!