Marokkó

Mielőtt búcsút vettünk volna Európától, az utolsó simításokat, bevásárlásokat elintéztük Cadizban. Szükségünk volt még néhány matricára, hogy a támogatóink logóit ki tudjuk ragasztani a busz falára. Megmentőnk Roberto volt, aki Tim barátnőjének a spanyol barátnőjének az unokatesójának az unokatesója – vagy valami hasonló.

Ez után Algeciras városába megérkezve útunk Carloshoz vezetett, aki többek szerint a legjobb jegy értékesítő a Gibraltári kompokhoz. Néhány órányi telefonálgatásába került, mire szerzett nekünk egy olcsóbb jegyet, lakókocsiként. Mivel busz külsőnk van, sokszor nem hiszik el, hogy valójában lakóautó vagyunk, ezért Carlos eljött velünk a komphoz, hogy biztosan minden rendben legyen. Ezen felül bort és sütit is kaptunk tőle. Sajnos a szoros túl oldalán Carlos már nem volt velünk, és nem is mentek ilyen simán a dolgok. Mivel a marokkói határőrök és vámosok se tudták eldönteni miféle járgány vagyunk ide-oda küldözgettek bennünket. Busz, traktor, kemping autó? Mindezen a logónk se segített: az egyik állomáson leszedték a matricát a busz faráról, mert a térképen Nyugat-Szahara is jelölve van. A letölthető vektorok hátránya. Összesen 6 órát töltöttünk a Tangier-med vámállomáson ami számunkra nem volt olyan vészes: szoktuk az új otthonunkat, javíttuk, berendeztük – azonban Yuja, a japán diák akivel kompon ismerkedtünk meg és Rabatig jött volna velünk, is ott töltötte a napját velünk.

Ez volt az első tapasztalatunk határátkeléssel, és meg is fizettük a tanulópénzt. A sokadik állomások egyikén egy hivataloknak látszó alak kezébe vette az irányítást. Nyakában fényképes igazolvány, kulcsok és egyértelműen mindenkit ismert, tudta a járást. Mivel én sajnos franciául nem beszélek, a csapat francia ajkú tagjai bonyolították le a dolgokat – nem tudtam hangot adni aggodalmamnak ezzel az emberrel szemben. A végén persze kiderült hogy nem helyi hivatalnok, és megkérte a segítsége árát, de 6 óra kóválygás után boldogak voltunk hogy kijutottunk végre, és elindultunk Rabatnak.

Az napi kalandjaink nem értek még véget, Rabatban újabb meglepetés várt ránk: rossz gyerekek kapaszkodtak a busz hátuljába megrongálva ezzel a motorháztetőt, majd mikor megálltunk, hogy leszállíttassuk őket bemásztak a busz alá és a tetejére. Egészen addig nem tudtunk megszabadulni tőlük, míg meg nem jelentek a rendőrök, amikor a gyerek elszaladtak. Végre útnak indultunk, és sötétedés előtt megérkeztünk Moulay Bousselham kempingjébe ahol két napot töltöttünk. Szoktuk Afrikát, kipihentük az első határátkelésünk fáradalmait és a fiúk meghegesztették a busz törött lengés csillapítóját.

következő állomásunk Fez volt. Elveszni a Medina utcáin. Minden útikönyv ezt tanácsolja és tényleg megér egy mesét. Szűk, sötét középkori labirintus, ahol a mai napig a szamár a legelterjedtebb teherhordó. Minden sarkon egy különleges mozaik, festett kapu és tömérdek árus. Sajnos nagyon tolakodóak az árusok, és igazi turista bazár vált néhány utcából, de azért lehet találni az eldugott zugokat, igazi életképeket.

Nem minden középkori Fezben. A Medina körül egy pezsgő modern nagyvárost találunk, ahol a kortárs építészet rendkívüli érzékkel adaptálta a hagyományt a modern designnal. A világ nagyvárosai jellemző modern sablonsság nem tudta megvetni a lábát Marokkóban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s