Megérkeztünk AFRIKÁBA

A komor, mogorva, egyhangú Mauritánia után Szenegál igazi felüdülés. Saint-Louiseban pezseg az élet. Mindenki mosolyog, hangos kacaj szűrődik be a buszba. Színesre festett – otthon roncs számba menő – kisbuszok, gyönyörű színes ruhába öltözött nők és dolgos férfiak. Nem csak az emberek de az élővilág is feléledt: csillogó kék tollú madarak, színes csőrű tukánok és békésen halászó pelikánok. Majmok is megjelentek az út mentén, sőt a kempimgben Benno komolyabb összetűzésbe is került az egyikkel: egy hatalmas élénk türkizkék heréjű majom ugrott le egy fáról és megpróbálta ellopni a szendvicsét. A majom meglepően kitartó volt, néhány percen keresztül próbálkozott majd egy idő után feladta és lassan el kullogott.

Következő állomásunk a híres rózsaszín tó: Lac Rose volt. Mint kiderült nem mindig rózsaszín, sőt ez évnek ebben a szakában a napsugarak beesési szöge nem éppen ideális, így csak délelőtt 11 körül látható egy kicsit. A különleges látványról gyorsan letettünk, mert másnap időben Dakarban kellett lennünk a busz papírjait intézni. A csalódást gyorsan kárpótolta az első találkozásunk a helyi zenével és tánccal. A távolról ideszűrődő dob és énekszó nem hagyott nyugodni, felkerekedtünk megkeresni. Egy drága hotel bárjából jött a zene, ahova – kihasználva európai külsőnket – határozottan csak besétáltunk. Egy zártkörű partiba csöppenhettünk, mert a többi turista gyanakodva nézett ránk – és hát nem is voltunk megfelelően öltözve egy ilyen flancos hotelhez – de nem szóltak semmit. Egy hat tagú banda állt a sarokban különféle dobokkal és ütős hangszerekkel és egy énekes/rapper/showman középen. Hatalmas bulit csaptak. Sokáig nem maradtunk, mert másnap reggel 6kor indultunk.

Vagyis Ivan indult, mi aludtunk tovább. Másfél óra múlva egy nem túl kellemes hangra ébredtem: egy kis falu szűk utcájában beragadtunk a homokba. Ismét megtanultuk, hogy ne mindig higgy a GPS-nek.

Elő a lapátokkal, pallókkal és kezdődhet az ásás. Az egész falu ott tolongott körülöttünk, és sok gyerek iskolába menet megállt bámészkodni. Hosszas próbálkozás után ezúttal sajnos nem tudtuk kimenteni Bertát, így segítségül hívtunk egy traktort, aki végülis kihúzott bennünket a csávából.

9 körül ismét úton voltunk, immár Dakar határában, még el tudjuk intézni a papírmunkát. Gondoltuk…. csak a reggeli – és valószínűleg állandó – dugóval nem számoltunk. Délután 1re értünk a vámirodához, ami persze ebédszünetet jelent. Így elmentünk hát alkatrészt vadászni a sérült lengéscsillapítóhoz.

A vámirodában – bár személyesen nem voltam jelen – egy vicces jelenet játszódott le:

Ben és Rudy rossz ajtón léptek be és a vámiroda helyett a bevándorlási hivatalban találták magukat. Útlevél nem volt náluk, mert a csapat másik fele elment vízumot intézni Maliba. A hivatalnok gondolta tubabu (fehér ember) = pénz…

⁃ Mindketten úriemberek vagyunk, szemethúnyok az ügy felett, ha boldoggá teszel.

⁃ Ben: Mit szeretnél?

⁃ Hivatalnok: hogy boldoggá tegyél.

⁃ Mit szeretnél mit csináljak, táncoljak neked?

⁃ A hivatalnok el nevette magát: ne ne! Nem táncot!

⁃ De hát megnevettettelek.

⁃ Igen mert beszéltél.

⁃ Akkor beszéljek többet?

⁃ Nem nem erre gondoltam.

⁃ Akkor hát ne beszéljek?

⁃ Nem, nem.

Mivel nem jutottak dűlőre – elmenni pedig nem tudtak – így leültek várakozni. A TV-re pillantva Ben megkérdezte:

⁃ Mit néznek? Csinos ez a riporter.

⁃ Ő a volt barátnőm. – válaszolta a hivatalnok.

⁃ Mit tett, hogy csak volt?

Erre az egész iroda nevetésben tört ki, és átkísérték őket a vámirodába.

Másnap megkaptuk a vízumot Maliba és útnak indultunk délnek.

Nem messze Dakartól egy kis torkolat mellett vertünk tanyát, ahol míg a fiúk szerelték a lengéscsillapítót, mi lányok SUP-oltunk és koktélt ittunk a parton.

Másnap kelet felé haladva útba ejtettünk egy szafari parkot, ahol sajnos világossá vált számunkra, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy nagyvadat lássunk. Nyugat-Afrikából kihaltak vagy elvándoroltak az állatok, csak a háziasított emlősök, madak és hüllők maradtak.

Következő állomásunkat nem terveztük: egyszer csak elfogyott az út.

Egy – a térképen nem található, de – utazók által ajánlott vízesést kerestünk. Azt nem találtuk meg, de a Gambia folyó eredéséhez közeli paradicsomi kempingre bukkantunk, víziló-leső terasszal a folyó felett.

Itt megismerkedtünk két Belga szülésznővel, akik gyakornokként dolgoznak a helyi kórházban. Elképesztő adatokat mondtak: hetente 600 baba születik ebben a kórházban (két kórháza van a kisvárosnak és sok kis faluból nem tudnak ide eljutni szülni a nők) és 50% a túlélési arány. A helyi ápolók nem ismerik az újáélesztést…. Itt még mindig a természetes szelekció az úr. Ez most kicsit keményen hangzik, de így is minden második nő hátára fel van közve egy baba, még a 15 évesekére is. Az átlag életkor 18 év (Magyarországon ez 42 év, és alulmarad az EU átlagtól) ami Szenegál esetében magasabb, mint a környező országoké. Jelenleg ameddig a szem ellát mindenütt gyerekek, és szerencsére sok sok iskola is. Szenegálban iskolakötelezettség van és láthatólag működik is, de a többi országban rengeteg olyan gyerekkel találkoztunk aki nem tud iskolába járni.

A kempimgben időközben kiderítettük, merre is van az a híres Dindefelou vízesés. Kicsit eltévesztettük, még 100 km ide 😀 így hát útnak indultunk. 100 km Szenegál jó főútjain nem sok, de innen a kis falut megközelíteni, ami csak 21 km, egy napunkba telt. A végén a vízesés azonban megérte a hajcihőt. 100 méteres esés a dzsungelben, aminek medencéjében még úszni is lehet. Megfürödtünk és vissza indultunk Bertához. Aki mindez idő alatt a napon állt és várakozott. 53 fokot mutatott bent a hőmérő, ami a legmagasabb érték a skálán – vajon tud ég feljebb menni?

Mint megtudtuk – Dindefeloutól nem messze – van egy hagyományos bédik falu ahol még ma is élnek a törzsi hagyományok. Mi csak egy hétköznap délelőtött töltöttünk itt, de rendszeresen tartanak törzsi szertartásokat, ami nyitott az érdeklődők számára. Itt találkoztunk néhány idős hölggyel akiknek az orra még át van szúrva egy kifestett faággal. Érdekes időutazás volt.

Innen utunk egyenesen a Mali határra vezetett, de az már egy másik történet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s