Mali – Elefántcsontpart határ

A határ előtti 80 km-t lépésben tettük meg, egy egész napunkba telt. Mivel közeledett az este, úgy döntöttünk, meg alszunk még Manakoro, a határ falu előtt. Ismét egy tökéletes vadkempingező helyet találtunk ezúttal egy völgy szélén. Szokás szerint időt adtunk magunknak, hogy megérkezzünk: van aki a naplemente végét nézte a tetőről, más meditált, jógázott vagy bejárta a szűk környéket. Mire besötétedett neki álltunk vacsorát készíteni.

Elfogyasztani azonban már nem tudtuk nyugodtan: két terepjáró kanyarodott felénk a mezőre és gépfegyveres emberek szálltak ki belőle. Egyenruhát nem viseltek és a sötétben az autókon se láttunk semmi hivatalos feliratot. Meg nem ijedtünk – nem a határ két kilométeres körzetében fognak bennünket kirabolni – marokkói esetekre emlékezve ez csak a rendőrség lehet, hogy biztonságosabb helyre kísérjen bennünket. Így is történt: egyikőjük gépfegyverrel az ölében mosolyogva beült mellénk, és a bordélyház udvarára eszkortált bennünket.

Kora reggel mentünk a határállomásra. Beírták a nevünket a nagy könyve, bepecsételtek az útlevelünkbe, már csak Bertát kell kijelenteni. Ez a határőr azonban nem volt olyan boldog, hogy korán reggel dolgoznia kell. Mindenben hibát keresett. A Maliba való belépéskor a határőr ennek ellentéte volt, lustaságból nem pecsételte le a Carnet de Passage-unkat, mondva úgyse kötelező. Nem is volt rá szükségünk ez idáig, de a mogorva határőr mindenképpen kötözködni akarat. Vissza akar küldeni bennünket a határra ahol beléptünk, hogy beszerezzük a pecsétet. A mi türelmünk azonban nem lankadt, megszoktuk már a korrupt rendőröket, vámosokat – így megvártuk míg az ő türelme fogy el. Így is lett, és végül kiléptünk Maliból.

Az egyetlen úton elindultunk Elefántcsontpart felé, a térkép alapján 1 km ide a határ. Megtettünk egyet, kettőt, tizenkettőt – semmi. Még csak másik járművel se találkoztunk az út rossz minősége miatt. Mi is csak lépésben haladtunk. De már megszoktuk. 15 kilométerre volt az első állomás, ahol nem volt semmije a határőr hölgynek. Kedvesen tört angollal (először próbált meg valaki angolul beszélni hozzánk ) megnyugtatott bennünket, hogy jó helyen járunk csak azt nem érti hogy jutottunk el idáig ezzel a busszal. Még két másik állomást hagytunk el, mire végre megkaptuk a pecsétet az útlevelünkbe.

Az autó papírjait elvileg Man városában tudjuk intézni. Tudnánk, ha nem lenne karácsony és újév. Ennek köszönhetően a nagykövetségek is zárva tartanak, így 3 hétre Elefántcsontparton “rekedtünk”.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s