Elefántcsontpart fogságában II.

Paradicsomi helyszínek, jóbarátok, luxus körülmények lakóbuszubkban nem biztos, hogy a tökéletes utazás kulcsa. Őszintén szólva számomra nem kis kihívást jelent ez az út: a holland és a francia nyelv (hiánya), különböző érdeklődési körök a csapatban és – valljuk be őszintén – az eltérő gazda(g)sági háttér. Bár Afrika olcsó, ez mást jelent egy magyar és egy holland utazó számára.

Utazó. Vagy turista? Ez a másik nagy különbség. Egy átlagos turista nevezetességről nevezetességre halad, mindig akad valami új, érdekes, felfedezni való. Egy ilyen nagy utazás során, mint a miénk, ezen a hatalmas kontinensen, igen is előfordul, hogy egy hetet utazunk, hogy elérjünk valahova. Ha valaki “turista módban” vág neki az útnak, könnyen meglehet, hogy nem találkozik a valóság az elvárásaival. Nekem is több szakaszban sikerült csak átkapcsolni az agyamat “utazó módba”. Főleg, hogy nem vezethetem Bertát, maga az utazás passzív tevékenység számomra. Jó minőségű úton haladva lehet jönni-menni a buszban, olvasni, játszani, tevékenykedni, de Mauritánia óta nem volt ilyen út. Rázós, zötykölődős utak, sok fékezés és kátyú kerülés. Az afrikaiak vezetési stílusáról és az úton tartózkodó temérdek állatról nem is beszélve. De mint mindent ezt is meg lehet szokni, sőt élvezni. Számomra átalakult ez az élmény egy folyamatosan pörgő filmmé. Berta hatalmas ablakainak köszönhetően messze ellátni: a végtelen afrikai szavanna, vagy a trópusi esőerdővel borított hegyek látványa lenyűgöző, a falvak, városok élete, az utak fogalma pedig izgalmas. Egy folyamatos inger áradat amit nem elég befogadni, feldolgozni is kell. Amihez időre van szükség. Ezért is készülnek el beszámolóim jóval később.

Na de elég a kifogásokból, inkább térjünk vissza a fordulóponthoz. Mi is történt.

Hát elfáradtunk. Feltöltődtünk de be is teltünk. A karácsonyra látogatóba érkező társak és a nem jövők hiánya még jobban felkavarta az érzelmeket.

Rudy már korábban elhatározta, hogy karácsonyra hazamegy, tőle Man-ban már el is búcsúztunk. Majd miután Sjors visszarepült Hollandiába, Ilja is úgy döntött, neki is elég volt Nyugat-Afrikából.

Még mindig 5en voltunk, de ketten csak rövid időre csatlakoztak hozzánk, így az út nagy részére csak 3-an maradtunk. Ez fontos kérdéseket vetett fel bennünk. A nigériai vízumról szerzett friss információink se voltak túl biztatóak, mindössze egy utazóval találkoztunk aki megkapta, Burkina Faso-i lakcímért és adóért cserébe. Berepülni az országba lehetséges, hajóra tenni Bertát. Egy család ezt a variációt választotta, egy hónapjukba telt az akció – és persze egy vagyonba. Még induláskor B-tervként szó volt róla, hogy behajózunk Angolába, de így, hogy hárman maradtunk, se anyagilag, se személyes okokból úgy döntöttük, nem éri meg. Rengeteg mindent nem láttunk még Nyugat-Afrikából, időnk véges, Berta is fárad – visszafordulunk. Már csak azt kellett eldönteni, hogy Ghána-Togo-Benin-Burkina Faso vagy Guinea-Bissau Guinea-Cassamance-Gambia-Szenegál legyen az útvonal. (És még sok sok kitérővel, variációval, Sierra Leone, Libéria, stb)

Mivel az elmúlt két hónap alatt is rengeteg mindent ki kellett hagynunk, hogy időre itt-ott legyünk, most a rövidebb, de tartalmasabb verziót választottuk. A vízum igénylési procedúra is gyorsabb Guineába, mint Ghánába. Így történt, hogy január 4-én (végre) elhagytuk Elefántcsontpartot és átléptünk Guineába.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s