Cassamance régió, Szenegál

A határátkelést Szenegálba már rutinnak tekintettük. Nem először járunk az országban, nem kell vízum, és az autó papírok is rendben. Kicsekkolunk Guineából – ki-ki új foglalkozást választ a kockás füzetbe – majd irány a következő etap. De hol van? Ismét illegálisan autózunk egy országban, de hát ez Afrika, megszoktuk. Elhaladunk egy hatalmas új épületkomplexum mellett, ami határállomásnak tűnik, de senki sincs itt. Talán ismét ebédidőben érkeztünk és sziesztáznak? De akkor miért nincs lezárva az út? Ennek így nincs értelme. Tovább autózunk. Jó pár kilométer után megtaláljuk az igazi határállomást, ahol az első stop táblánál szokatlan kéréssel áll elénk a határőr: menjünk vele kezet mosni. Hogy mi? Háromszor is vissza kérdezünk, majd követjük. Megmossuk a kezünket antibakteriális szappannal, így már beléphetünk a határ területére. A szokásos sorrend: útlevél ellenőrzés, pecsételés és a kockás füzet kitöltése. Benno pipa, Ivan is visszakapja útlevelét, az enyémet elnyelte a föld. Majd egy idő múlva kijön egy termetes hölgy “Má Sziszta kám hír! Á dont ándörsztend! Ja pászpórt kámplikéjtid. Veer ár jú from? Á dont ándörszteend…” Igyekeztünk komolyak maradni, nem nevetni, és kedvesen elmagyarázni neki, mi fán terem a magyar. Még mindig nem kapiskálja, elszalad a telefonjáért, és megkérdezi Google-t. Lassú internetkapcsolat, régi telefon, egy bő fél óra után megkaptam a pecsétet. Autó papírok (ismét lusták lepecsételni a carnet de passaget, csak nem lesz belőle gondunk később) még egy kézmosás és mehetünk.

IMG_E8406.JPG

Néhány majom szalad át előttünk az úton. A Nikolo-Koba nemzeti park határán találjuk magunkat. Egyszer már átutaztunk rajta, akkor keletnek haladva. Mi most nyugatnak tartunk, a Cassamance régió fővárosába, Ziguinchorba. A folyó déli oldalán halad az út: mindenfelé ártér, madarak és pálmafák. Gyönyörű a táj. Bár most szárazon vannak ezek a területek, így is hemzsegnek a madarak, sokan közülük Európából jöttek áttelelni, mint mi.

Még naplemente előtt meg is érkezünk a kempingbe. Újabb kihívás behajtani, már az utca is keskeny, hát még a kapu. Közben ráadásul a sebváltó is újra felmondta a szolgálatot. Végülis két pálmafa közé beparkolunk, és jópár napot maradunk.

DSC_0951.JPG

Rosinj a kemping gondnoka igazi mamaként fogad bennünket: kimossa a szennyesünket, és összehoz Papissal az autószerelővel. Komoly kihívást akasztunk Papis nyakába: szerezzen nekünk ilyen lengéscsillapítót: fotó . Adjunk neki egy napot és meglesz. Míg mi felfedeztük a várost, ő talált is lengéscsillapítót. Dakarból tudják hozni, másnap itt is van. 300 euro, vadonatúj, gyári DAF. Nem hiszünk a fülünknek! Nem véletlen Szenegál az egyik legfejlettebb, legstabilabb Nyugat-Afrikai ország. A hír hallatán megkönnyebbültünk és befizetünk egy madárleső kenutúrára a Cassamance folyó mangróvjai között. Innen megérkezve egy csomag várt bennünket a kempingben. Meglepően kicsi a doboz… Jól sejtettük, ez nem ugyanaz a mértet. Hívjuk Papist, nem sokára ott terem: így és úgy, ő ezt megpróbálja beszerelni, higgyük el jó lesz. Kész szerencse, hogy a fiúk értenek hozzá, ragaszkodnak a jó mérethez: cserélje ki jó méretre vagy adja vissza a 300 eurót. Ja azt nem lehet, annyi pénze nincs – jött a szokásos duma – megígéri szerez jó méretűt holnapra!

Mit kezdjünk a ránk szakadt idővel? Rengeteg a látni való a környéken: mangrove-ok, fókák, óceánpart. Mivel Bertát jól beparkoltuk helyére, és másnap délután úgyis itt találkozunk Papissal, úgy döntöttünk bérelünk egy autót. A fókákhoz sajnos nem vezet út – és bérelt személyautónkat nem akartuk meggyötörni – a folyót pedig már bejártuk, így hát irány az óceán!

“De csak ne olyan hevesen!” Mondta az egyik ellenőrző pontnál a rendőr, és elrabolta sofőrünket úgy másfél órára – ugyan ő is nem állt meg a stop táblánál…

Így kicsit megkésve, de eljutottunk Cap Skirringbe a tengerpartra. Ott piknikeztünk, frizbiztünk, majd egy a parton haladó vitorlásra lettünk figyelmesek az strand másik oldalán. Felkerekedtünk hát, ezt nem hagyhatjuk annyiban, elvégre vitorlázók vagyunk! Mire odaértünk, már nem volt senki a kerekes hajónál, kezdetét vette az afrikai időszámítás. Az egyik büfés odajött, hogy majd ő felhívja az illetékest – addig üljünk le itt, ha gondoljuk persze fogyasszunk a bárjában. Az úriember telefonja meglehetősen érdekesen nézett ki: elkezdett szaladni. Kisvártatva lihegve visszaért, hogy a hajós éppen eszik, de nemsokára itt lesz. Bő fél órájába telt mire ideért, azzal az információval, hogy ez a hajó nem bérelhető, azok lejjebb vannak a parton Bissau határában. De ne aggódjunk nincs messze, csak 1,5 – 2 km. Mire odaérünk felhívja a főnököt, hogy szereljen fel egy hajót. Ballagunk lefelé a parton: tízperc, húsz perc, fel óra, se híre se hamva a homok vitorlásoknak, még csak a látóhatáron sincsenek. Összesen 5 km-t gyalogoltunk mire egy hotel előtt megtaláltuk a hajókat. Felszereletlenül. Sehol senki. Megkérdezzük a bárban, a pultos hölgy nem tud semmit, nem is hallott még a hajókról. Megmutatjuk neki a szórólapot, kimutatunk az ajtón, hogy nézd azok… Jaa! Nem tudja. Végül is a bár telefonjáról felhívtuk Francoist, a tulajt aki 10 percen belül ott termett vadonatúj pickupjával. Tuti európai! Miért nem hívtuk fel korábban, előkészült volna, siessünk, mert lassan lemegy a nap, és alábbhagy a szél. Felköt két hajót a kocsi mögé, mi is bepattanunk, és még lejjebb autózunk néhány kilométert immáron Bissau Guineába. Újabb illegális határátlépés. Vitorlákat fel, rövid útbaigazízás és már suhanunk is. Lassan megérezzük a vitorla beállítási taktikákat is és mehet a verseny. Eredetileg csak egy hajót béreltünk volna borsos ára miatt, de néhány fotóért cserébe Francois ket hajót szerelt fel nekünk, és még engedett is az árból. Amíg ketten szelték a homokot, a harmadikat bumerángozni tanította.

DSC_0910.JPG

Egy bő óra után leszereltünk, és vissza vitt bennünket a parkoló helyünket, megúsztuk egy óra gyaloglás a süppedő homokban. Mivel a bérautó visszaadási ideje rugalmasan lett megszabva, kerestünk még egy vacsorázó helyet. Meglepő módon az éttermek csak este 8-kor nyitnak, így hát egy strand büfébe ültünk be még nem sejtve, hogy 3,5 órát kell várni a vacsoránkra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s