Hazafelé

Gambia volt az utolsó olyan állomásunk, amit még az utazás „magjának” éreztem. Ezek után már többnyire csak hazafelé mentünk. Természetesen sok-sok új helyet látogattunk meg, és még innen is előttünk állt 5000 km, mintegy hónap utazás – mégis érezhető volt a vége.

DSC_0153.JPG

Kuntaurból egyenesen az észak szenegáli Saint-Louisba mentünk egy hosszú utazós nappal. Vagyis tőle még délre a jól ismert Zebrabar kempingbe. Itt eltöltöttünk néhány napot, hogy felkészítsük Bertát és saját magunkat is a kietlen Szaharán való átutazásra. Bár tevekaravánunk nem volt, de feltankoltunk ételből, italból és megpróbáltuk ajtóinkat a lehető legpormentesebb záródásra bírni (ami egész jól sikerült: az eddigi egy centiméteres rés csak néhány milliméter maradt).

Gazdasági okokból a kempingbe a péntek reggel hajtottunk be és vasárnap délelőtt ki, majd néhány kilométerre a határtól a Szenegál folyó partján levő kis falu szélén aludtunk. Nem sok fehér embert láthatnak errefelé, egy kislányt olyannyira megijesztettünk, hogy játékát eldobva menekült anyjához. A nagyobb fiúk már leleményesebbek voltak, jöttek „cadeaut” kérni. Addig győzködtek bennünket, míg egy ép érvért cserébe odaadtuk, amit kérnek: egy tekercs WC-papír állt a műszerfalon, melyre azért volt szükségük, hogy a másnapi focimeccsen, ha valakinek vérzik az orra, tudják használni. Ezzel boldogan elballagtak és ígéretükhöz híven, békén is hagytak bennünket az este hátralevő részében.

Másnap kora reggel indultunk a határra kicsit aggódva: ugyan is se kitöltött carnet de passageunk se érvényes biztosításunk nem volt. De szerencsére a határátkelés könnyen és gyorsan ment annak ellenére, hogy a vízumkiadásért felelős határőr elaludt és várnunk kellett rá. Várakozás közben megtudtuk az éppen véget ért Intercontinental Rally végeredményét – ők is velünk várakoztak – és találkoztunk egy európai úriemberrel, aki nap, mint nap megteszi ezt a hosszú határátkelőt, mert Szenegálban lakik és Mauritániában dolgozik.

DSC_0253.JPG

A határ után már ismerős volt az út: a Diawling Nemzeti Parkon hajtunk át. Az út itt burkolatlan, és állaga kicsit más, mint novemberben. Az esős évszaktól távolodva egyre szárad ki a talaj, és megjelentek a homok foltok az úton is. Beragadni semmi kedvünk nem volt – főleg, hogy csak hárman maradtunk – így nem volt más választásunk, mint gázt adni és nem megállni. Ez a taktika be is vált, és meglepően hamar – közel fele annyi idő alatt, mint idefelé – átautóztunk a gáton. A táj ismét gyönyörű, én a tetőn utazva csodáltam a Szenegál folyó menti végtelen nádast és az ártér madarait. Krokodillal most nem találkoztunk, de varacskos disznó családdal igen.

DSC_0261.JPG

Olyannyira belejöttünk már a rossz utakon való vezetésbe, hogy még napnyugta előtt Nouakchottba értünk. Itt nem volt szándékunkban kempingbe menni, azonban vadkemping helyet keresve a tengerparton egy szálloda udvarán megpillantottunk két másik hozzánk hasonló átalakított lakóbuszt. Nem hittünk a szemünknek, egyszerre kettőt! Így hát behajtottunk, és megismerkedtünk velük.

DSC_0359.JPG

Az egyik busz egy francia családé volt, akik gyerekekkel élnek itt, a másik egy hozzánk hasonló csapat. Chris buszokkal kereskedik Maliban, és ezúttal meghívta barátait, hogy csatlakozzanak hozzá. Útitervük egy kis kitérővel Bamako: megnézik a híres Bissau-Guineai karnevált. Buszuk nem egy átalakított lakóautó – hisz az üzlet nem erről szól – csak kivették az ülések egy részét és matracokat, függőágyakat tettek a helyükre. A csapat összetétele náluk is vegyes: németek, olaszok, spanyolok. Vannak köztük családtagok, barátok, de akad olyan is, aki az indulás napján spontán ugrott fel a buszra. Itt készítettük el a már korábban említett didzseridut a Guineában kivágott bambuszból, és teszteltük az étkezőasztalunk befogadó képességét: 13-an vacsoráztunk aznap este.

Másnap reggel mindenki indult (volna) a maga útjára, de Griffin – a másik busz – beragadt a homokba. A kihívásnak a fiúk nagyon megörültek: végre Berta húzhat ki valakit a csávából!

DSC_0412.JPG

Nouakchottot elhagyva hirtelen meghűlt az idő és besötétedett. Mint egy igazi őszi esős napon, csak hogy itt nem eső esett, hanem homok. Hangulatunk még melankolikusabbá vált: vége van az utazásnak, megyünk vissza a télbe. Nem csüggedtünk, hanem egy forró tea mellett elkezdtük tervezgetni a síelést: mi lenne, ha kis kitérővel mennénk haza és még megállnánk Ausztriában síelni. Hamar elkészült a lista, hogyan tudjuk Bertát felkészíteni a télre és mindenki jókedvre derült.

DSC_0433.JPG

Estére elértük Mauritánia északi határát és készen álltunk a reggeli határátkelésre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s